Az Egyesült Államok sorozatos vámintézkedései komoly károkat okoznak a fejlődő országoknak, és akár humanitárius válsághoz is vezethetnek – mondta Vang Ventao kínai kereskedelmi miniszter a Bloomberg szerint.
Az Egyesült Államokba érkező külföldiek száma 12 százalékkal csökkent márciusban az előző évhez képest, míg Nyugat-Európából 17 százalékos visszaesést mértek. Egyes országok, például Németország, Norvégia és Írország esetében a csökkenés meghaladta a 20 százalékot. Az iparági előrejelzések szerint a nemzetközi turizmus 2025-ben a korábban várt növekedés helyett 9,4 százalékos visszaesést mutathat – számolt be a Financial Times.
A Wall Street továbbra is gyenge amerikai gazdasági növekedéssel számol 2025-ben, hiába enyhítette Donald Trump elnök az importvámokat. Az infláció gyorsulhat, a munkanélküliség nőhet, a recesszió esélye pedig továbbra is jelentős az Egyesült Államokban. A vámintézkedések hatása a gazdaság egészére egyelőre csak mérsékelten enyhült.
Vietnám szigorítani készül az ellenőrzést a kínai kereskedelmi és áruszállítási kapcsolataiban, hogy elkerülje az Egyesült Államok büntetővámjait - derül ki a Reuters birtokába került kormányzati dokumentumból.
Az észt védelmi miniszter szerint Oroszország május 9-én, a második világháborús győzelem ünnepén tűzszüneti megállapodást kezdeményezhet az Egyesült Államokkal – írja a The Kyiv Independent.
Az Egyesült Államok energiaügyi minisztere, Chris Wright optimista jövőképet vázolt fel a kőolajpiac kilátásairól Donald Trump elnöksége alatt, és cáfolta a gazdasági növekedéssel kapcsolatos piaci aggodalmakat - írja a Reuters.
Maroš Šefčovič európai kereskedelmi biztos vasárnap Washingtonba utazik, hogy tárgyaljon az aktuális vámügyi kérdésekről - közölte pénteken az EU szóvivője.
Nyíltan együttműködésre hívja az EU-t Trump gazdasági politikájával szemben Peking. A spanyol miniszterelnök támogatását élvező kezdeményezés új irányt adhat az uniós kül- és kereskedelempolitikának.
Egyesek mestertervként, mások egyértelmű visszalépésként könyvelték el Donald Trump azon lépését, hogy 90 napra felfüggesztette a Kínán kívüli világra alkalmazandó durva vámtételeket. Igen ám, csakhogy sokak szerint Trump már visszafordíthatatlan folyamatokat indított el, ezt pedig a piaci reakciók is alátámasztják: továbbra is fennmaradt a gazdasági bizonytalanság, élnek a recessziós félelmek, a dollár pedig éppen összeomlóban van
Irán komolyan veszi a hétvégi tárgyalási lehetőséget az Egyesült Államokkal, annak ellenére, hogy a bejelentés körül némi zavar keletkezett a közvetítés módjával kapcsolatban - számolt be a Times of Israel.
Fogolycseréről kötött megállapodást az Egyesült Államok és Oroszország: Washington egy orosz-német csempészt, Moszkva pedig egy orosz-amerikai balerinát enged el – írta meg a Reuters.
A BMW azt tervezi, hogy extra műszakokat indít a dél-karolinai Spartanburgban található üzemében, hogy éves szinten akár 80 ezer autóval növelje a termelést, írja a Reuters.
Az amerikai-kínai vámháborúban újabb front nyílt meg: a pekingi vezetés az amerikai filmek importkorlátozásával válaszol Washington vámemeléseire. A döntés tovább mélyíti a két ország közötti gazdasági szembenállást, valamint érezhető veszteséget okozhat az amerikai filmiparnak.
Donald Trump szerda este bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Ennek hatására nagy ralit láthatunk az európai tőzsdéken is, a vezető indexek mellett a régiós börzék is nagyon jól teljesítenek.
Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a Panamában tartózkodik egy védelmi konferencián, ahol fontos megállapodást hozott tető alá a közép-amerikai országgal – számolt be az amerikai védelmi minisztérium honlapja.
Ukrajna nyitott egy ásványkincsekről szóló megállapodás aláírására az Egyesült Államokkal, de csak akkor, ha az egyenlő partnerséget biztosít és tiszteletben tartja az ukrán szuverenitást - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök április 9-én újságíróknak.
Szerdán délután új kéthavi mélypontra bukott a forint az euróval szemben 410 közelében amiatt, hogy hatályba léptek a durván tovább emelt amerikai vámok a kínai termékekre, illetve amiatt, hogy erre reagálva kora délután hatalmas további vámemelést jelentett be Kína is. Így tehát a vámháború jelentősen tovább eszkalálódott, amellyel párhuzamosan a dollár tovább esett az euróval szemben, emiatt a zöldhasúval szemben a forint továbbra is viszonylag jól tartja magát. Este azonban erőre kapott a forint, miután Donald Trump kedvező híreket közölt a vámokról.
Az Egyesült Államok igyekszik ellenállni Kína növekvő erejének a Távol-Keleten, ehhez pedig már megszülettek a stratégiák is – írja a South China Morning Post.
Donald Trump vámháborúja ideológiai indíttatású, és nem szolgál hosszú távú gazdasági célt. A vámpolitika minden amerikai fogyasztót hátrányosan érint, miközben ellentmondásos és logikátlan érvekre épül – nyilatkozta Colin Grabow, a libertárius Cato Institute igazgatóhelyettese a L’Express lapnak adott interjújában. A szakértő szerint az egyre szűkülő gazdasági szabadságban a piaci mechanizmusok szétverését látja. Úgy véli, hogy a vámpolitika következményei akár a szabadkereskedelem újrafelfedezéséhez is vezethetnek.